Hogyan lehet egy életet megköszönni a Nagy napon?

Mivel lehet kifejezni a hálánkat mindazért, amit a szüleink tettek értünk?

Világra hoztak, felneveltek, iskoláztattak, ha kellett az éjszaka közepén rohantak velünk az orvoshoz, kedvenc ételeinket főzték akár napokon keresztül. És hogyan köszönd meg, hogy ugyanezt megtették azért az emberért is, akivel hamarosan összekötöd az életedet?

Sokat foglalkozom ezzel a kérdéssel esküvőszervezőként, mert szeretnék mindig valami új ötlettel elétek àllni. Úgy éreztem, nem feltètlen elég egy üveg bor, vagy egy virágbox. Olyat tippeket szeretnèk nektek adni, ami értéket képvisel, ami évek múltán is egy szép emlèk marad. Ha megvan már az új, a régi, a kék és a kölcsön “valami”, akkor íme néhány tipp az örömszülők ajándékához is.

Először is nézz körül otthon, dolgozz olyan anyagokkal, amik rendelkezésedre állhatnak. Szedj össze akár egy-egy fotót életed szakaszaiból, és készíts belőle egy szuper albumot. Akár néhány sort is írhatsz mindegyik kép alá: “emlékszel, mennyire szerettem azt a rövidnadrágot?” vagy “ebben az évben tört el a kezem” vagy “a diplomaosztóm, ami nélkületek nem sikerült volna” - hiszen az emlékkèpek így mèg èlesebben fognak a szülőknèl is megjelenni.

Ha kevés régi kép áll a rendelkezésedre, akkor írj egy levelet hasonló tematikával. Idézz fel egy-egy emléket minden évedből, ami a szüleidhez kapcsolódik, és vesd papírra majd tedd képkeretbe.

Gyerekként ha szerettetek Scrabble társasjátékozmi, akkor a betűiből is szuper szavakat tudtok kirakni. A biztonság kedvéért ragasszátok oda a táblához a betűket így nem tudnak majd leesni. Ha mindenképp vennél valamit, az legyen olyan ajándék, amit nem tucatszámra gyártanak, hanem a Te szüleidnek.

Ilyen lehet például egy gravírozott kalapács, kés, fakanál, képkeret. Vagy akár egy olyan virágbox melybe édesanyádnak elrejtettèl egy karkötőt.

© Rózsa Diána Esküvőszervező. Minden jog fenntartva.